2015. szeptember 26., szombat

Kutyás foglalkozás az óvodában



Az elmúlt időszakban három alkalommal jártunk a XVII. kerületben a Rákosmenti Óvoda két intézményében, a Robogó utcában és a VI. utcában, ahol a nagycsoportos óvodásokat látogattuk meg.

Óvodásoknak szervezett programunk első részében megismerkedünk Borával, a terápiás kutyával, Borán keresztül pedig a kutyák testrészeivel és testjeleivel.
Közös játékos tanulásunk alkalmával megszámoljuk Bora testrészeit. A gyerekek nagyon ügyesen azokra a testrészeket is megemlítik, amelyek nem látható a kutyán külsőleg (pl. szív, csontok).







A gyerekek elmondása alapján, családjaikban nagyon sokan tartanak kutyát, mégis az a tapasztalatunk, hogy a számukra idegen kutyával való megismerkedés szabályait nem igazán ismerik. Egy-egy vállalkozó gyerekkel játékos találkozás alkalmával megbeszéljük, hogy mindig köszönünk a kutyát sétáltató gazdának, hogy megkérdezzük, megsimogathatjuk-e a kutyát, valamint azt is, hogy a gazda engedélye után milyen formában „köszönünk” a kutyának, hogy az állat se ijedjen meg tőlünk, és biztonságosan megsimogathassuk bundás kedvencünket.

Nagy sikere van a gyerekek körében az igazi bátorság próbaként ismert játékunknak, mely alkalmával a gyermek lefekszik a földön elhelyezett plédre, különböző testrészeikre pedig jutalom falatot helyezünk. A gyerkőc dolga mindösszesen az, hogy nyugodtan fekszik, és élvezi, ahogy Bora megszimatolja, netalán megbökdösi az orrával, majd amikor megtalálja és leeszi róla a jutalom falatot, néha meg is nyalja. Minden csoportban vannak bátor jelentkezők, akik nagyon élvezik a feladat minden egyes pillanatát.












Bora egyik fő attrakciója, hogy jó néhány érdekes trükköt megtanult, és ezeket szívesen meg is mutatja a gyerekeknek. Pacsit ad nemcsak kézre, de lábra is, pörög-forog, szlalomozik a lábak között, ügyesen menetel a két lábam között előre és hátra. Ügyesen meghajol, és a popsiján tányért tart, majd a tányért még az orrán is tudja egyensúlyozni. Bora élelem megtagadása példás, még a szájába dugott ételt sem eszi meg.







Természetesen minden alkalommal játszunk közös játékot is. Az egyik legkedveltebb játék a „tűz, víz, repülő” játék. A játék mindenki által ismert, a különlegességét az adja, hogy Bora is játszik a gyerekekkel, fut velük együtt a tűz és a víz elől, és bizony gyorsan lefekszik, nehogy elüsse a repülő.

Nagyon jó, a megfigyelő képességet fejlesztő játék, amikor Borát különböző dolgokba öltöztetjük (vagy éppen vetkőztetjük) és a gyerekeknek ki kell találniuk, hogy mi változott meg Borán. természetesen a változás egy elszeparált területen történik, nehogy valaki idő előtt megsejtse a turpisságokat!




Nagyon szeretik a gyerekek sétáltatni Borát. Ez mindig nagy feladat, mert egy kitalált akadálypályán kell pórázon végig vezetni a kutyát, és ez néha bizony nem is olyan egyszerű feladat. Láttunk már nagyon kedves kislányokat elveszni a séta közben, mert Bora figyelmét nem tudták felkelteni, és láttunk már igazán karakán kisfiút, aki úgy oldotta meg a feladatot, mintha én magam vezettem volna végig a kutyát.



 
Amennyiben időnk engedi, a gyerekek élő alagutat vagy szlalom pályát képeznek, és Bora ide-oda szaladgál a lábak alatt, vagy szlalomozik a lábak között.




Játékos foglalkozásunkat mindig közös feladattal zárjuk. Bora bemutatja, hogy miként lehet finom sonkát a fejen egyensúlyozni, sőt még járkálni is tud vele úgy, hogy nem esik le róla. Ezt a feladatot kell a gyerekeknek és az óvó néniknek is végrehajtani, csak a fejükre nagyon finom csokit helyezünk. Bizony nem egyszerű egy csúszós papírba csomagolt kocka csokival a fejünkön sétálni, felállni vagy éppen leülni.





A feladatok végeztével simogatással és jutalomfalattal köszönnek el Borától a gyerekek. Mindig készítünk közös képet is, mert ez örökre emlék mindannyiunk számára.






Ezt a programot minden óvodában szívesen ajánljuk, mert kitűnő szórakozási és tanulási lehetőség a gyerekeknek, akik mindig kitörő lelkesedéssel vesznek részt a feladatokban és mérhetetlen szeretettel veszik körbe Borát, aki igyekszik minden felé irányuló szeretetet visszaadni a gyerekeknek.

A FOGLALKOZÁSAINKON KÉSZÜLT ÖSSZES FÉNYKÉP MEGTEKINTHETŐ KÖZÖSSÉGÜNK FACEBOOK OLDALÁN.

(a képek a facebook oldalunkon a "Fényképek-Albumok-..." menü alatt érhetőek el)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése