Az elmúlt egy hét leforgása
alatt kétszer is jártunk a zuglói Napraforgó Óvodában. Két teljesen eltérő
létszámú csoportot látogattunk meg.
Az egyik csoportban 12 gyermek
és az óvó nénik, a másik csoportban 22 óvodás és a nevelők vártak minket nagy
szeretettel.
A foglalkozás mind a két
csoportban a bemutatkozással kezdtük. A gyerekekkel közösen megszámoltuk Bora
testrészeit. A számolás mellett a testrészeket egy-egy gyermek meg is mutatja a
többieknek, így sokkal jobban megjegyzik, hogy melyik testrész hol található.
Bátorság játékot most is
játszottunk, hisz ez mindig nagy sikert arat a csoportoknál.
A földre terített plédre
fekszenek a gyerekek, majd jutalom falatot teszünk valamelyik testrészükre,
ahonnan Bora megeszi azt. A játék alatt a résztvevő gyerek nagyon közeli
kontaktusba kerül a kutyával, érezheti és hallhatja a szimatolást, valamint
közvetlenül érezheti a kutya száját, amikor egy szabad testrészről eszi meg
Bora a virslit vagy sajtot.
A foglalkozás alatt mindig
találunk időt arra, hogy Bora érdekes trükkjeit bemutassuk a csoportoknak. Bora
sokféle, igen érdekes és vicces trükköt tud, melyek mindig nagy vidámságot
váltanak ki a gyerekekből és a nevelőkből egyaránt.
Közös játék alkalmával a
gyermekek figyelmét is próbára tesszük. Borát titkosan újra és újra „átöltöztetjük”,
vagyis emberek által használt különböző dolgokat adunk rá, vagy veszünk le
róla. a gyermekeknek minden alkalommal meg kell mondaniuk, hogy mi került fel
Borára, illetve mit vettünk le róla. Borán mindig nagyon jól mutat a hajcsat, a
téli fülvédő, egy klassz piros sapka és sál, egy hajgumi, vagy netán egy csíkos
zokni.
Minden gyermek ki szeretné próbálni,
milyen egy „nagy” kutyával sétálni, és séta közben feladatokat megoldani! Mi
erre is lehetőséget adunk. A gyermekek egyesével pórázon körbevezetik egy kúszó
alagút körül Borát, majd egy labdát kell átgurítaniuk a kúszón, és Borát a
labdáért küldeni (persze a kúszón keresztül), hogy visszahozza hozzájuk.
A foglalkozás utolsó
feladata, Bora utánzása, ami bizony nem kis feladat. Bora az orrán nagyon
ügyesen egyensúlyoz párizsi szeletet, pedig nagyon szeretné megenni. A
gyermekeknek és a nevelőknek is egy csokoládéval a fejükön kell néhány lépést
megtenniük, és megmutatniuk, milyen ügyesek!
Búcsúzásként mindig sok
simogatást és jutalom falatot kap Bora a gyerekektől.
Mi, a Mancs a Szívhez tagjai
egy közös csoportképpel igyekszünk meghálálni a sok szeretetet, melyet minden
alkalommal kapunk a gyerekektől.
Foglalkozásainkról készült képeinket itt tekinthetik meg.