2015. április 6., hétfő

HANIMEC Barátság Kupa Szeged



2015. április 05-én, Húsvét vasárnap került megrendezésre Szegeden a HANIMEC Barátság Kupa.
A rendezvény érdekessége, hogy Magyarországon először itt került megrendezésre a terápiás kutyák versenye is. A terápiás kutyák mellett a munkakutyás ágazat engedelmes 1-3, valamint az őrző-védő ágazat 1-3. szintű versenye is megrendezésre került.

A verseny hasonló szabályok szerint zajlik, mint egy engedelmes ágazatban megrendezésre kerülő alacsonyabb szintű verseny, de a nehézséget az adja, hogy a részt vevő kutyák nem saját gazdákkal, hanem két teljesen idegen felvezetővel dolgoznak a pályán.

Mivel mi is indultunk ezen a versenyen, szeretnék néhány szóban beszámolni az élményeinkről.

Nagy izgalommal keltünk útra hajnali 5 órakor. Negyed 8 körül értünk le Szegedre a SZEOL pályára, a verseny helyszínére. Belépés előtt minden kutya papírjai, valamint egyedi azonosítói is ellenőrzésre kerültek. A pályán lehetőségünk volt a verseny előtt gyakorolni, vagy csak sétálni egyet. 



A rendezvény megnyitója és a bírók bemutatása után egy játékos meglepetés feladat várt a versenyző gazdákra. Egy adott területre csoki tojásokat rejtettek a rendezők (elvégre Húsvét van!!!), és szélnek eresztettek minket. A megtalált csokikat természetesen megehettük.




A versenyen először az engedelmes 1-es szintre jelentkező kutyák vetélkedtek, majd ezt követően került sorra a terápiás kutyák viadala. Bár mindegyik versenyszám érdekes volt, én csak a saját élményeinkről szeretnék írni.

Bora indulási rajtszáma a 9-es lett, és ezzel a sorszámmal tényleg Ő lehetett az első kutya Magyarországon, aki ezt a versenyszámot végigküzdi. A versenyt két bíró pontozta. Az engedelmes részt Benke András felügyelte, míg az egyéb (terápiás) részt a NEO Magyar Segítőkutya Egyesülettől érkező Mányik Richárd értékelte.




Bora először a felnőtt, munkakutyázásban jártas felvezetővel dolgozott, míg a párja (mivel két kutya versenyez egyszerre) fekvésben (vagy ülésben) nyugodtan várakozott. Először a felvezető mellett kellett lépnie Borának, aki ütemváltásokkal tesztelte Bora figyelmét. 



Ezután következett az ültetésben, majd fektetésben való helyben maradás. A második rész a közömbösítés volt, melynél egy négy főből álló csoport két tagját kellett a kutyával megkerülni úgy, hogy a kutya az egyik embernél belső íven haladjon, míg a másik embernél külső íven. Itt arra figyeltek a bírók, hogy a kutya mennyire tud közömbös lenni a teljesen ismeretlen emberekkel. 



Az utolsó része a munkának az apport volt, amelyet minden kutya a saját apport tárgyával (labdával) hajtott végre. Először a felvezető kidobta a kutyának a labdát, miközben a kutya ülve várakozik mellette, majd vezényszóra visszahozza a labdát és odaadja a felvezetőnek. Az apport után rögtön azt is megnézték, hogy a kutya mennyire tud közömbös lenni a labda iránt. A bíró kezében levő labdával incselkedett a kutyával, de ebben az esetben (mivel nem kapott vezényszót a kutya), nem kezdeményezhetett kontaktust a labdával.

Az előbb leírt feladatokat a kutyának a másik felvezetővel (kutyázásban járatlan gyermek) is végig kellett csinálnia.



Bora a feladatokat kimagaslóan jól végezte el, a bírálatnál sok jó szót kaptunk. Sajnos az eredményhirdetésig várnunk kellett a pontozásra, hisz a két bírónak összesítenie kellett.

A rendezvény szervezői délben meleg ebéddel kedveskedtek a résztvevőknek, ami a hideg időjárás miatt mindenkinek jól esett.

Délután 4 óra körül került sor az eredmény hirdetésre, mely során Bora az előkelő második helyet szerezte meg. Igazán büszke vagyok a kutyámra, aki önállóan, a segítségem nélkül kitűnő eredményt produkált az első ilyen megrendezésre kerülő versenyen.



Köszönjük a szegedi HANIMEC Kutyásterápia és Sport Egyesületnek a kiváló rendezést, a lehetőséget, hogy egy barátságos, vidám hangulatú rendezvényen tölthettünk egy napot. Köszönjük a bíróknak a kedves szavakat, hogy megerősítettek minket abban, hogy Borának van helye a terápiás kutyák között.