2015. január 27., kedd

Túlsúlyos gyerekek mozgásterápiája









2015. január 22-én csütörtökön lezárult egy 10 héten át tartó programsorozat a fóti Németh Kálmán általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben.


 

Kornis Krisztina vezetésével még 2014. év végén kezdődött egy 10 héten át tartó kutya asszisztált mozgásterápiás foglakozás. A túlsúlyos gyerekek mozgásterápiájának hatékonyságát vizsgáló foglakozások segítőiként működtünk közre Borával. A foglalkozások felénél bővült a létszámunk, Scholtz Ferenc (GKSK) és Süti közreműködésével.







Krisztina a foglalkozásokat szakdolgozata készítéséhez szervezte. A foglalkozások alapvetően testnevelési feladatokban bővelkedtek, melyeket Krisztina igyekezett játékos feladatok közé rejteni. Az elvégzendő feladatokban a kutyák is nagy szerepet kaptak. Szerepük alapvetően a gyerekek motiválása volt, amit igazán sokrétűen próbáltunk megoldani.

Az első foglalkozás alkalmával megismerkedtünk egymással, illetve egy jól sikerült kutya-gyerek kommunikációs foglalkozás keretében a kutyákkal is. A gyerekek megbizonyosodtak róla, hogy a részt vevő kutyák nem jelentenek veszélyt, biztonsággal mozoghatnak velük, mellettük a foglalkozások alatt.

Volt olyan foglalkozás, amelyen a Matricák Szigetén jártunk, és Bora volt a csapat felfedezője és védelmezője. Mindenkinek Borát figyelve, akár őt utánozva kellett végrehajtania a feladatokat és eljutnia a célig!

Voltak nagyon jó csapatversenyek, melyek sikeres megoldása után Boránál, illetve Sütinél beváltható kártyákat, matricákat szereztek a gyerekek. A nyereményeket a kutyákkal való trükkök végrehajtására, közös sétákra válthatták be a versenyző gyerekek.

Nagyon sokszor játszottunk „Tűz, Víz, Repülő” játékot, ahol bizony a gyerekek (és mi is) fáradtságukat elfeledve hajtották végre végeláthatatlanul a feladatokat.

  Sajnos nagyon hamar eltelt a 10 hét (pedig még a téli szünet is hosszabbította), és csütörtökön már a búcsú órán vehettünk részt. Az utolsó foglalkozást Krisztina igyekezett minél kötetlenebb formában megrendezni. A hangsúly a játékon volt, mégis mindenki mozgott, talán még többet is, mint eddig bármikor.
A gyerekek igyekeztek még az utolsó lehetőséget kihasználni. Építettünk akadály pályát és pórázon vezetve a kutyákat kellett megoldani minden egyes feladatot. Két csapatra osztódva játékos és trükkös feladatokat végeztünk a kutyák segítségével.

Búcsúzásként a gyerekek oklevelet kaptak, mely bizonyítja, hogy részt vettek a 10 héten át tartó foglalkozásokon.

A kutyák és felvezetőik maradandó élményekkel zárták a foglalkozásokat, és reméljük, hogy a gyerekek is hasonlóan gondolják!

Köszönjük Kornis Krisztinának a részvételi lehetőséget!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése