2014. december 17., szerda







A mai nap a RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium vendégszeretetét élveztük. Az iskolában ma nyílt napot szerveztek a "RIDENS védőháló Balassagyarmaton" című projekt keretein belül. Délután fél háromtól, a bemutató órák keretében léptünk színre, mint "állat-asszisztált terápia bemutató" foglalkozás.

Szívből köszönjük az iskola meghívását, a részt vevő gyerekek mérhetetlen szeretetét. 

Az órát egy általános bemutatkozással kezdtük, mely keretein belül bemutatkoztunk Borával, valamint beszéltünk néhány szót a terápiás kutyákról.
A bemutatkozás után Bora összes trükkjének felvonultatásával igyekeztünk elkápráztatni a nézőket.
 

A trükkös bemutató után bevontuk a kerekes székes résztvevőket a programba:

- labdát dobáltunk Borának
- mindenki kipróbálhatta a trükköket, irányíthatták Borát
- a távoli irányítást is kipróbáltuk, mely igencsak nagy vidámságot hozott, hisz Bora a bójához való kiküldés helyett minden egyes alkalommal jól nevelt kutya módjára beapportírozott egy játékát.
- Hulahopp karikán ugráltattuk át Borát, aki bizony a legmagasabbra tartott karikán is képes volt átugrani
 

- kerekes székes résztvevőinket megkértük, hogy segítsenek sétáltatni Borát. Mindenki szívesen vállalkozott rá, így több kört is sétáltunk Borával
- mindenki közelről is megismerkedhetett Borával, aki két mellső lábával felugorva a kerekes székre, igencsak közeli szemkontaktusba került a nézőkkel.

A program fontos részét képezte Bora simogatása, jutalomfalattal való ellátása. Minden résztvevő a legnagyobb szeretettel, figyelemmel és aktivitással végezte el az összes feladatot.

A legnagyobb örömöt talán az jelentette, hogy mindenki kérte, "menjünk el máskor is hozzájuk Borával"!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése